Elhamarkodták a járványügyi előírások lazítását?

Elhamarkodták a járványügyi előírások lazítását?

A kormány lazított a járványügyi korlátozásokon, azonban a Portfolio által megkérdezett szakértők szerint várni kellett volna pár hetet ezzel az intézkedéssel. Egyebek mellett hétfőtől nem kötelező a maszk viselése zárt terekben, így például a boltokban, tömegközlekedésen, színházakban.

Boldogkői Zsolt: A két oltás szinte egyáltalán nem véd az omikron ellen, a harmadik hatékonyságáról alig tudunk valamit

Boldogkői Zsolt: A két oltás szinte egyáltalán nem véd az omikron ellen, a harmadik hatékonyságáról alig tudunk valamit

Nagy kérdés, hogy teljes átoltottsággal elérhető-e a nyájimmunitás, és még kevés adat van arról, hogy a harmadik oltás mennyi védelmet ad az omikronnal szembe - mondta Boldogkői Zsolt az Indexnek. A szakember ezen kívül beszélt az új variánsok megjelenésének lehetőségéről, és az aktuális korlátozásokról is véleményt mondott.

Halállistára került Rusvai Miklós, Boldogkői Zsoltot leköpték - Így zaklatják a tudósokat Magyarországon

Halállistára került Rusvai Miklós, Boldogkői Zsoltot leköpték - Így zaklatják a tudósokat Magyarországon

Már az édesanyjának is írtak gyalázkodó levelet, és folyamatosan kap fenyegetéseket a koronavírussal kapcsolatban gyakran nyilatkozó virológus, Boldogkői Zsolt, Rusvai Miklósnak pedig korábban személyi védelmet ajánlott fel az ügyészség, ugyanis egy 33 fős halállistára is felkerült – számolt be az RTL a virológus közszereplők, tudósok, szakértők zaklatásáról, fenyegetéséről.

Kötelező oltást javasol a magyar szakértő

Kötelező oltást javasol a magyar szakértő

A járványt akkor tudjuk megállítani, amikor a lakossági 90%-a immunológiailag védettnek tekinthető. Ezt vagy oltásokkal vagy a természetes fertőzéssel lehet elérni – nyilatkozta Boldogkői Zsolt biológus az RTL Híradójának.

Szigorításokat javasol az ismert hazai virológus

Szigorításokat javasol az ismert hazai virológus

További intézkedések hiányában az oltottak száma nem fog jelentősen növekedni – véli Boldogkői Zsolt virológus, aki szerint az oltottak számát most már csak szigorításokkal lehetne növelni.

Boldogkői Zsolt elárulta,  hogy mitől függ leginkább az oltási hajlandóság

Boldogkői Zsolt elárulta, hogy mitől függ leginkább az oltási hajlandóság

Az iskolázatlanság kiszolgáltatta tesz a téveszmékkel és az átverésekkel szemben - mondta Boldogkői Zsolt virológus, aki szerint nem teljes igaz az a kijelentés, hogy óriási különbség van az iskolázott és az iskolázatlanok között az oltási hajlandóság szempontjából, mivel részleteiben vizsgálva bonyolultabb a helyzet.

Kötelezővé tenné az oltást Magyarországon az ismert szakértő

Kötelezővé tenné az oltást Magyarországon az ismert szakértő

Ha mindenki beoltatná magát, akkor gyakorlatilag a járványnak vége lenne, regionálisan vagy véglegesen világszinten is - nyilatkozta Boldogkői Zsolt, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára, aki az RTL Híradó riportja szerint kötelezővé tenné az oltást.

7-8 ezer ember a tét: Még csak találgatják, okoz-e gondot az egészségügyben a kötelező oltás

7-8 ezer ember a tét: Még csak találgatják, okoz-e gondot az egészségügyben a kötelező oltás

Augusztus 1-jétől minden egészségügyi dolgozó számára kötelező a koronavírus elleni védőoltás,  akik ezt (méltányolható egészségügyi indok nélkül) elutasítják, szeptembertől nem dolgozhatnak a szektorban. Azt nem tudni pontosan, hogy hány oltatlan egészségügyi dolgozó van, illetve azok mennyire elszántak az oltás visszautasításában. Amennyiben ez tömeges lesz, egyes területeken munkaerőhiány léphet fel.

Boldogkői Zsolt: kötelezővé kell tenni a koronavírus-oltást

Boldogkői Zsolt: kötelezővé kell tenni a koronavírus-oltást

Boldogkői Zsolt szerint ősszel berobbanhat egy újabb járványhullám, amely során az oltatlanok lesznek nagyobb veszélynek kitéve – írja az atv.hu. A mikrobiológus professzor beszélt arról is, ha nem tesszük kötelezővé az oltást, nem fogunk tudni megszabadulni a koronavírustól.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.